Úgy döntöttem, megírom első tutorial jellegű bejegyzésemet, mely egyben a facebook oldalam indításához is apropót fog adni, s ennek témájául a tárgyak vízbe loccsanásának fotózását választottam. Még én is csak egy ízben próbálkoztam meg mindezzel, bőven volna mit javítani, de első tapasztalataim most megosztom veletek.
Felhasznált eszközök
Mindenekelőtt pontokba szedem, mi minden szükségeltetett számomra a képek elkészítéséhez. Ezeket természetesen száz és száz alternatívával lehet pótolni, helyettesíteni, én leginkább eszközhiányból fakadóan használtam a felszereléseimet ily módon.
- távvezérléssel kioldható DSLR fényképezőgép, állványra helyezve
- vezeték nélküli, rádiós vakukioldó adóegység
- távkioldó a fényképezőgéphez
- vezeték nélküli, rádiós vakukioldó vevőegység (1 is elég)
- háttér megvilágítására szolgáló vaku
- akvárium félig vízzel töltve
- tárgyak, amiket a vízbe dobálunk (ezek kiválasztása nem feltétlenül triviális egyébként)
- házi készítésű softbox (ennek készítéséről később még teszek fel tutorialt)
- elsődleges fényként szolgáló vaku
- háttérként szolgáló fehér anyag
A felsorolás kissé össze-visszának tűnhet, de a rajzomon található számozáshoz próbáltam igazodni, melyeken megnézhetitek, mindezt miképp helyeztem el kicsiny kollégiumunk ebédlőjében egy hétköznap este.
A felszerelés elhelyezése
A mini-stúdió rajza szemből:
És oldalról:
A folyamat leírása
Ez mind szép és jó, hogy ezekkel a tárgyakkal a lerajzolt módon el lehet készíteni a képeket, de lássuk mi, miért és hogyan működik.
Először is az asztalon elhelyeztem az akváriumot (6), melyet az egyik munkatársamtól kaptam, mivel már amúgy is eresztett, de nekem ez legkevésbé sem volt akadály, ilyen rövid idő alatt nem szivárgott belőle víz egyáltalán. Félig megtöltöttem vízzel és elkezdtem próbálgatni, hogy mekkorát loccsannak az egyes tárgyak (7) a beleejtéskor, csak hogy mégis milyen messze helyezzem tőle a technikai apparátot, nem utolsó dolog ezt figyelembe venni, ha nem a loccsanás az utolsó dolog, amit fotózni szeretnénk 🙂
Ezután a víz szintjével egy vonalba felállítottam a fényképezőgépet (1) és körülbelül az akvárium közepére állítottam manuális fókusz beállítás mellett az élességet. Itt nincs idő automatikusan fókuszálgatni, egyetlen pillanat elkapásáról van szó, azonnal lőnie kell a gépnek.
Az akvárium mögé felcsipeszeltem egy fehér, legolcsóbb típusú anyagot (10), amit a méteráruban 300 Ft/méter áron lehet kapni. Kétféle képet készítettem; hófehér környezetű képet illetve sötét hátterű képeket. A háttér mindkettőhöz jól jött, mert homogén hátteret ad, az egyetlen különbség a kétféle kép között, hogy a hátteret hol külön megvilágítottam, hol pedig nem. Ezt illetően még szólok később…
A fehér hátterű képek elkészítésénél az alábbi láncreakciót használtam ki: a tárgyat bal kezemmel, kb. 50 cm magasról elengedtem és figyeltem a tekintetemmel, mikor éri el a víz felszínét. Abban a pillanatban, amikor úgy éreztem, hogy a tárgy épp a vízbe érkezik (képzelhetitek mennyiszer el kell rontani ehhez… 🙂 ), a jobb kezemben lévő vezeték nélküli távkioldón (3) megnyomtam a gombot. Az előzőleg távkioldós üzemmódra állított gép ettől azonnal fényképezett. Mivel a tetejére volt helyezve egy rádiós vakukioldó leadó egysége (2), rögtön továbbította a jelet a háttér megvilágítására szolgáló másodvaku (5) alatt elhelyezett vevőegységnek (4). Ez villant egyet, ezzel garantálva ezzel a háttér valódi hófehérségét, de a villanás egyben kioldotta a fő fényforrásként használt, házi softbox-szal (8) felszerelt elsődleges vakut (9), amely slave üzemmódon volt, vagyis egy másik vaku villanására villant el. Tehát az exponálás pillanatában rögtön villant mindkét vaku. A fő fényforrás fénye kissé meglágyítva a softbox-on át egy kellemesen lágy fényt vetített a tárgyakra, míg a háttérfény szépen kiégette a hátteret hófehérre. Mindez gyakorlatilag fénysebességgel történik, hiszen a rádiójelek és maga a villanás is fénysebességgel terjed. Íme az eredmény:
Jól látszik a képen a fő fényforrás iránya, melyet a fenti rajzról is lehet puskázni.
Gyakorlatilag a vízfelszínt magukkal húzzák a mélybe a tárgyak, levegő van felettük egészen addig, amíg a víz felületi feszültsége bírja és vissza nem áll az egyensúly. Az alábbi képen épp azt a pillanatot látjuk, amikor „elszakad” ez a hártya:
Annyira tökéletesen merőlegesen érkezett bele a vízbe a kis Eiffel-torony alakú kulcstartóm, hogy nem állhattam meg egy kis mókázást a forgatással:
A sötét képekhez sem kellettem teljes sötétséget varázsolnom az ebédlőbe, teljesen hétköznapi megvilágítású, neonfényes ebédlőben készültek a sötét hátterű képek. Mi ennek a magyarázata? Tulajdonképpen a fényképezőgép megfelelő beállítása:
- Manuális üzzemmód – legyen kezünkben az irányítás
- ISO 100 (érzékenység) – legjobb képinőség érdekében
- Záridó: 1/250 másodperc – a gépem szinkronideje
- Rekeszérték: f/11 – gyakorlatilag csak ezzel tudjuk szabályozni, hogy a villanás fényéből mennyit engedünk a képre
Ennek eredménye egy általánosan megvilágított belső térben egy totálisan fekete, sötét kép. Ez nekünk miért jó? Azért mert gyakorlatilag a meglévő környezeti fényt elimináltuk a képről és kizárólag az lesz rajta, amit mi szánt szándékkal megvilágítunk egy villanásnyi időre a vakukkal. Ahhoz hogy a szép fehér háttérből fekete hátteret csináljunk, elég kivenni a fent leírt rendszerből a háttért megvilágító vakut, a vakukioldó vevőegységét áttenni a fő fényforrás alá, hisz az így már nem tudna egy másik vaku villanására elsülni. (Egyébként azért nem két vevőegységet használtam vagy azért nem a hátteret megvilágító vaku volt a másodvillanásos vaku, mert amit a háttér világítására használtam az egy nagyon régi, fényerősség állítására alkalmatlan vaku volt, ami nem is tudott elsülni másodikként, tehát meg volt kötve a kezem. Ezerféle módon át lehet hidalni ezt a problémát, nekem most ezen eszközökkel kellett megoldanom.) Annyiban játszottam még a fényekkel, hogy a fő fényforrást úgy forgattam, hogy a softbox-ból időnként szaladt ki fény a háttérre, adott egy kis ovális háttérfoltot a képnek, míg más esetekben nem hagytam hogy kiszökjön a fény hátrafelé:
Kis kulisszatitok: a kockán kívül a kép fekete-fehérré van konvertálva, kiemelve a kontrasztokat, ettől hat ilyen szépnek az egész.
Gyönyörű, ahogy leválik a villanykörte felszínéről a víz. Jól látszik, hogy itt hagytam, hogy a fő fényforrásból a háttérre is jusson egy kis fény.
Lényegében ennyi szükségeltetik hasonló képek készítéséhez, igazából nagyon kevés anyagi ráfordítással. Ugyanis a fényképezőgépet leszámítva néhány ezer forintba kerültek az eszközeim, melyeket használtan, vagy az e-bayről pár ezer forintért be tudtam szerezni.
Talán lehetett volna jóval részletesebben is elmagyaráznom, mi miért és hogyan működik, most a fényképezés alapjaira nem tértem ki, de minden kérdésre szívesen és készséggel válaszolok. Mint jeleztem az elején, ezek nekem is az első loccsanást megörökítő képeim, ennél sokkalta jobbak léteznek a weben, vannak fotósok, akik csak ezzel foglalkoznak, számomra inkább egy kötelező mérföldkő volt. Egy olyan, amit meg kell tapasztalni és nem mellesleg lehet gyönyörködni a pillanat egyediségében és a szemünk által soha nem érzékelt pillanatok varázsában.
Jó szórakozást a képek készítéséhez és kérlek osszátok meg velem loccsanásos fotóitokat a fotoGrafAdam facebook oldalamon!
Ádám