Thanks, Abbe!

Teázás a gangon

Teázás a gangon

Hétfőn épp a Corvinnál lévő Cserpes Tejivóba igyekeztünk Sárival, mikor is az ajtóból visszafordultunk egy varázslatos hangú lány zenéjére, aki a sarkon állt egy szál gitárral és énekelt. Olyan zenét varázsolt oda, hogy csak álltunk és hallgattuk és nem tudtam nem megvenni a ‘The Birthday Party’ című CD-jét. Ő Abbe Lewis. Annyira hangulatos zene, amit játszik, különösen az ‘A Symphony For You’ című dal, hogy már csak egy kis novemberi napsütés kellett az ötlethez: teázzunk és napfürdőzzünk kinn a lakás előtti gangon. Mikor ma Sári megjött, be sem engedtem a lakásba, csak kihoztam két széket, és mivel minden hozzávalót már az ablakba készítettem, csak élveznünk kellett a végtelen szabadságot és az ablakon kiszűrődő remek zenét! Kösz, Abbe! :)

 

 

Folytatás

Egyenlők

Egyenlők

 

Legalábbis a fény nem személyválogató…

Ma reggel kilépve a Körútra elképesztő fényár fogadott, egy hűvös novemberi reggelhez meglepő módon. Egyből érzékeltem, hogy a nálam lévő géppel ezt a hangulatot jó lenne megörökíteni, de már sokszor fulladt kudarcba hasonló kísérletem. Hisz ilyenkor bármire nézek a szememmel szép, és a sok mindent akarással végül egy semmit mondó kép született mindig. Most bevillant az ötlet, hogy válasszak ki egy részletet és vigyem el a valóság egy részletében az egészet. Hogy lehet a legtöbb egy részlet? Tükrödződés. Tükröződés? Villamos oldala! A villamos már elindult az Oktogontól. Táska letesz, gép előkap, lencsevédő zsebretesz, rekesz beállít, expozíciós mód A-ra, záridő a gépre bízva, ajtó nyílik, odalépek, komponálok, várok, KATT. A többit a képre bízom…

Képriport – disznóvágás

Ahol már nem túr…

Talán kissé bántóan leplezetlen és túlzottan direkt képek, amiket most közzéteszek, jelen pillanatban mégis úgy gondolom, szükséges néha látnunk hasonlókat. Mert itt egy élet kimúlt, akárhogy is vesszük. Félreértés ne essék, nem ítélkezni akarok, mert én magam is megeszem a jó kolbászt, a kenőmájast, ellenben nem sok hasonlót láttam. Éppúgy érzelgősködni sem szeretnék, ahogy szerencsére a helyszínen sem reagáltam túl a dolgot, de valahogy a történések mégis hatottak rám, és a látvány felnőtt fejjel való feldolgozásához szükségem volt a fotózás adta lehetőségekre, hogy interpretáljam a bennem zajló dolgokat, hogy mit nézek, mi érdekel, mire figyelek, mi rögzül.

Gyengébb idegzetűek számára erős képek következnek, de azért a tőlem megszokott derűt is belecsempésztem helyenként a képekbe, remélem kiváltanak belőletek valamilyen hatást. Folytatás

A pillanat művészete? Marhaság!

Itt ülök a 7E-s buszon hazafelé Eifert János fotóművész előadásáról. A hirdetés szerint a siker titkáról kaptunk volna praktikus útmutatást, de ez nehezen volt tetten érhető az előadásban. Mégse mondanám, hogy üres kézzel térnék haza. És nem csak azért mondom ezt, mert itt van az ölemben a művész úr könyve (melyet személyre szólóan dedikált nekem), hanem mert implicit módon mégiscsak lejött valamiféle kép arról, mi a sikeres fotós titka. Vagy talán inkább titkai. Úgy tudnám összeszedni, hogy elképesztő szerénység, a fotótéma iránti mély alázat és alaposság, valamint helyes önértékelés. És ezeken a megélt tapasztalatokon és a sok inspiráción kívül meg elhoztam egy remekül megfogalmazott gondolatot, melyet most nem szó szerinti idézek:

A fotózásról sokan mondják, hogy a pillanat művészete. Ez azon túl, hogy óriási közhely, ráadásul még marhaság is, Egy jó fotót sokszor órák, napok, hónapok vagy akár évek gondolkodása előz meg.

Azt kell mondanom a magam kis amatőr képeimmel is a hátam mögött, hogy azokat a fotóimat, amelyeket igazán szeretek vagy értékesnek találok, legtöbbször hosszan tartó gondolkodás előzte meg. Most is érik bennem néhány kép; van ami napok óta, valami mindössze pár perce és van olyan is, ami már egy éve. Talán valamikor meg tudom valósítani őket, de mindenesetre jó tudni, hogy nem rossz az út, amin elindultam.

Project 12 – werk

Ahogy ígértem, a csupa 12-esből álló dátumhoz tartozó projektem werk bejegyzése jön. Most nem részletezném a technikai megoldásokat, egyszerűen emlékezetessé szerettem volna tenni ezt a különös időpillanatot, ha már nem lesz több hasonló az életemben. Napokat agyaltam, miként csináljam ezt, eredetileg azt terveztem, hogy 12:12 perckor az első 12 másodpercben csinálok egy sorozatfelvételt valami mozgó tárgyról és annyi, de rájöttem, hogy abban nincs sok ötlet. De a másodperceket percekre cserélve már temérdek lehetőségem támadt és kora reggel gondoltam ki a 12-ből 6 képet, amihez a kellékeket gyorsan szobatársaktól és Laci bácsitól, a portástól szereztem be. Egész nap cipeltem őket, de így utólag nagyon megérte. Rengeteget nevettem közben. Ugyan bármikor átírhattam volna dátumot a gépben, mégis az volt a lényeg, az volt a játék az egészben, hogy tényleg 12 perc alatt készítem el, percenként más képet alkotva. A montázst már felraktam, íme most a képek nagyban és néhány werk fotó a helyszínről. (Katt a továbbra) Folytatás

Így készült az első (igazi) önarcképem

Nagyon különös érzés, amikor az ember először próbálja önmagát lefotózni, és most nem a kézben kitartós, mobilos, kompakt kocafotóra gondolok, hanem amikor egy képet önmagunkról pre-vizualizálunk és megpróbáljuk azt reprodukálni valamilyen igényes formában. Tarts velem és elmesélem hogy miképp készültek technikailag a képek és azt is, mit éltem meg közben.  Folytatás

Gombfoci Sopronban

Inczédi Gergő barátom régi álmát tudta valóra váltani azzal, hogy szervezett keretek között foglalkozhat gombfocival. Hosszú-hosszú toborzás után sikerült körülbelül egy tucatnyi lelkes követőt maga köré gyűjteni így heti rendszerességgel gombfoci (pontosabban szektorlabda) edzéseket tartanak a soproni egyetemi sportcsarnok alagsorában. Kattints a továbbra a képekért!  Folytatás