A suszter lyukas cipője…

Régi adósságom törlesztettem magam felé tegnap. Úgy voltam ezzel, mint a suszter a lyukas cipőjével. Tudniillik lefotóztam én már sok embert, még pár éve a kollégista társaimról sorra készítettem beállított képeket, a kollégáim jelentős részéről is készítettem már bevilágított képeket, csak éppen Róla nem, aki mindennapjaim értelme. Persze, jártunk sokfelé fényképezővel a tarsolyomban, ahol lőttem képeket, de ez nem egyenlő azzal, hogy csak képkészítéssel foglalkozom, csak Ő meg én. Most is elég spontán lett, egyszerűen annyira szépnek láttam, mikor munka után megpillantottam, hogy azt éreztem ‘Ma kell egy próbát tenni. Ha nem lesz jó, hát nem lesz jó, de egy próbát megér.’ Nekem sokszorosan is megérte, remélem nektek is tetszik majd.

Sári - ahogy én látom

Sári – ahogy én látom

Sári - ahogy rám néz

Sári – ahogy rám néz

Csak én bírok képemnek hőse lenni…

Nagyon régóta tartoztam magamnak egy jó minőségű portré sorozattal, amit általános célokra használhatok. Nagyon örülök, amikor valami által megihletve meg tudom fogalmazni a gondolataimat, érzéseimet egy képben, melyeken az utóbbi időben a legtöbbször én voltam a fotó alanya is, de egy önéletrajzban vagy akár a honlapomra feltehető önarcképként egyik sem jó.

Frusztrált a tudat, hogy a felszerelésem bőven megvan egy ilyen képhez, elég sokat fotóztam másokat ahhoz, hogy tudjam, mit várok egy ilyen képtől, mégis mindig halasztottam. De a napokban kihasználva a csodálatos, szórt természetes fényt a lakásban és a fehér falat, mint háttér, objektív elé álltam. Elég kritikus vagyok általában a képeimmel, főleg bármilyen engem ábrázoló képpel, de ezekkel most határozottan elégedett vagyok és örülök, hogy végre jutott rá időm.

Néhány kép a “Folytatás”-ra kattintva megtekinthető.

Aztán igyekszem végre más jellegű fotókat is készíteni, vagyis inkább publikálni. Folytatás

Project 12 – werk

Ahogy ígértem, a csupa 12-esből álló dátumhoz tartozó projektem werk bejegyzése jön. Most nem részletezném a technikai megoldásokat, egyszerűen emlékezetessé szerettem volna tenni ezt a különös időpillanatot, ha már nem lesz több hasonló az életemben. Napokat agyaltam, miként csináljam ezt, eredetileg azt terveztem, hogy 12:12 perckor az első 12 másodpercben csinálok egy sorozatfelvételt valami mozgó tárgyról és annyi, de rájöttem, hogy abban nincs sok ötlet. De a másodperceket percekre cserélve már temérdek lehetőségem támadt és kora reggel gondoltam ki a 12-ből 6 képet, amihez a kellékeket gyorsan szobatársaktól és Laci bácsitól, a portástól szereztem be. Egész nap cipeltem őket, de így utólag nagyon megérte. Rengeteget nevettem közben. Ugyan bármikor átírhattam volna dátumot a gépben, mégis az volt a lényeg, az volt a játék az egészben, hogy tényleg 12 perc alatt készítem el, percenként más képet alkotva. A montázst már felraktam, íme most a képek nagyban és néhány werk fotó a helyszínről. (Katt a továbbra) Folytatás

Így készült az első (igazi) önarcképem

Nagyon különös érzés, amikor az ember először próbálja önmagát lefotózni, és most nem a kézben kitartós, mobilos, kompakt kocafotóra gondolok, hanem amikor egy képet önmagunkról pre-vizualizálunk és megpróbáljuk azt reprodukálni valamilyen igényes formában. Tarts velem és elmesélem hogy miképp készültek technikailag a képek és azt is, mit éltem meg közben.  Folytatás