Régi adósságom törlesztettem magam felé tegnap. Úgy voltam ezzel, mint a suszter a lyukas cipőjével. Tudniillik lefotóztam én már sok embert, még pár éve a kollégista társaimról sorra készítettem beállított képeket, a kollégáim jelentős részéről is készítettem már bevilágított képeket, csak éppen Róla nem, aki mindennapjaim értelme. Persze, jártunk sokfelé fényképezővel a tarsolyomban, ahol lőttem képeket, de ez nem egyenlő azzal, hogy csak képkészítéssel foglalkozom, csak Ő meg én. Most is elég spontán lett, egyszerűen annyira szépnek láttam, mikor munka után megpillantottam, hogy azt éreztem ‘Ma kell egy próbát tenni. Ha nem lesz jó, hát nem lesz jó, de egy próbát megér.’ Nekem sokszorosan is megérte, remélem nektek is tetszik majd.
Címke: Sári
Thanks, Abbe!
Hétfőn épp a Corvinnál lévő Cserpes Tejivóba igyekeztünk Sárival, mikor is az ajtóból visszafordultunk egy varázslatos hangú lány zenéjére, aki a sarkon állt egy szál gitárral és énekelt. Olyan zenét varázsolt oda, hogy csak álltunk és hallgattuk és nem tudtam nem megvenni a ‘The Birthday Party’ című CD-jét. Ő Abbe Lewis. Annyira hangulatos zene, amit játszik, különösen az ‘A Symphony For You’ című dal, hogy már csak egy kis novemberi napsütés kellett az ötlethez: teázzunk és napfürdőzzünk kinn a lakás előtti gangon. Mikor ma Sári megjött, be sem engedtem a lakásba, csak kihoztam két széket, és mivel minden hozzávalót már az ablakba készítettem, csak élveznünk kellett a végtelen szabadságot és az ablakon kiszűrődő remek zenét! Kösz, Abbe! 🙂
[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/tracks/19423629″ width=”100%” height=”166″ iframe=”true” /]